MENÜ

Alsótold az Északi-Cserhát minden égtáj felől hegyekkel határolt völgyében települt meg, a Zsúnyi-patak festői, keskeny völgyében fekszik.

A túrázók számára igen kedvelt a hegyekkel-dombokkal körül vett táj, hiszen a település határait érinti az Országos Kék-túra útvonala. A falu szélén húzódik a Kelet-Cserhát Tájvédelmi Körzet határa.

Budapestről az M3-as autópályán Hatvannál a 21. sz főútvonalon a szécsényi elágazó után világörökség Hollókő felé igyekezve érhető el a település. A közeli városok Pásztó (13 km), Szécsény (19 km), Balassagyarmat, Salgótarján, Hatvan (40 km).

 

Vendégházunk teljesen felújított belsővel várja a falusias környezetben pihenni vágyókat. Ehhez a teljes ingatlan (lakótér és udvar) az Önök rendelkezésére áll: felszerelt konyha-étkező (hűtő, mikro, szendvicssütő, kenyérpirító, rezsó, evőeszközök, tányérok, edények), hálószoba, nappali (fekhellyé alakítható sarokgarnitúra, DVD lejátszó, könyvek), fürdő, előszoba.

Házunkban 2 fő felnőttet és 2 gyermeket tudunk fogadni. Vendégeinknek ágyneműt és törölközőket biztosítunk. Gépkocsival az udvarban fedett helyre lehet beállni. A ház fűtés fafűtéssel és elektromos radiátorokkal biztosított. Igény esetén lakásban tartott, szobatiszta hobbiállat is hozható.

Amennyiben vendégeink a fűtési időszakban fafűtés helyett elektromos fűtést használnának, annak költségét a villanyóra-állás szerinti elszámolással állapítjuk meg.

 

 

 

 

Asztali nézet