MENÜ

 

Cserhátszentiván a Cserhát-hegység minden égtáj felől hegyekkel határolt völgyében települt meg, a Zsúnyi-patak festői, keskeny völgyében fekszik.

A túrázók számára igen kedvelt a hegyekkel-dombokkal körül vett táj, hiszen a település közelében halad az Országos Kék Túra útvonala. A község területét érinti a Kelet-Cserhát Tájvédelmi Körzet, valamint a NATURA 2000 hálózat. Cserhátszentiván teljes közigazgatási területével része a Cserhát Natúrparknak.

Budapestről az M3-as autópályán Hatvannál a 21. sz főútvonalon a szécsényi elágazó után Alsótold községen keresztül érhető el a település. A közeli városok Pásztó (13 km), Szécsény (19 km), Balassagyarmat, Salgótarján, Hatvan (40 km).

 

Vendégházunk teljesen felújított belsővel várja a falusias környezetben, patak partján pihenni vágyókat. Ehhez a teljes ingatlan (lakótér és udvar) az Önök rendelkezésére áll: felszerelt konyha (hűtő, mikro, szendvicssütő, kenyérpirító, rezsó, evőeszközök, tányérok, edények), hálószoba-nappali, fürdő. A ház fűtése fafűtéssel és elektromos radiátorokkal biztosított. Igény esetén lakásban tartott, szobatiszta hobbiállat is hozható.

Házunkban 2 fő felnőttet és 1 gyermeket tudunk fogadni. Vendégeinknek ágyneműt és törölközőket biztosítunk. Gépkocsival az udvarba lehet beállni. Igény esetén lakásban tartott, szobatiszta hobbiállat is hozható.

Amennyiben vendégeink a fűtési időszakban fafűtés helyett elektromos fűtést használnának, annak költségét a villanyóra-állás szerinti elszámolással állapítjuk meg.

 

 

 

Asztali nézet